BetonLiget

Újrahasznosítjuk a lábainkat – a sétálás új fogalma

Hat évvel ezelőtt költöztem Budapestre. A főváros nyüzsgése, a lehetőségek kiaknázatlan forrásai és a nagyvárosi hangulat azonnal magával ragadott. Akkoriban órákon keresztül csak sétáltam a körúton és a kis utcákban egyetlen cél érdekében: valóban meg akartam ismerni az új otthonomat.

A séták lassan elkoptak, hiszen az idő múlásával már a megszokott útvonalakon közlekedtem, és az apró csodákra sem kaptam fel a fejemet, amelyek naponta elfutottak mellettem. Ha pedig jobban odafigyelek a körülöttem élő emberekre, ezzel a problémával abszolút nem vagyok egyedül. A múlt hét folyamán hódította meg az internet népét egy Budapestről készített fotósorozat, amely huszonkilenc képen mutatta be városunk legszebb épületeit, helyeit. Ismételten realizáltam magamban, hogy elképesztően gyönyörű helyen élek. Miért nem látogatom meg gyakrabban őket? A kultikus látványosságokat leszámítva is, szinte minden fővárosi utcában rejtőzik olyan titok, történet, emlék, amely mellett elrohanunk, és észre sem vesszük.

1978498_10201514706620693_571633624_o

Sétáljunk, élvezzük, figyeljünk!

Decemberben – miközben nagyban törtem a fejemet, hogy mivel lepjem meg szeretteimet – bukkantam rá egy különleges mozgalomra, mely minden szempontból egy egészen új fogalmat társít a sétálás élményéhez. Képzeljünk el egy szombati programot, amely teljesen megváltoztatja a látásmódunkat, új értelmet nyernek az olykor koszos budapesti utcák és épületek, miközben olyan izgalmas történelmi információkhoz juthatunk, amelyeket a középiskolai könyvek sem tartalmaznak. A BUPAP (Budapesti Aszfalt Project) városismereti sétáinak pontosan ez a lényege: nyissuk ki a szemünket, hallgassuk meg kulisszatitkokat, és élvezzük a lassú mozgás örömét egy olyan helyen, ahol bár naponta megfordulhatunk, eszünkbe sem jut, hogy milyen múltja volt az adott városrésznek.

Az antropológusok, esztéták, képzőművészek és történészek által vezetett szervezett séták során városi legendákkal fűszerezett élményt kapunk, amellyel nem csak mi, de Budapest is gazdagodik. Hiszen velünk együtt fog továbbélni és szájról-szájra terjedni a belvárosi titkosszolgálati akciók története, a pesti polgárok abszurd fürdési szokása és a Fehér Ház szocialista miliője. Csak menjünk, és sétáljunk egy nagyot.

A fotót Tokody Gergely készítette.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!