BetonLiget

Hogyan tároljam és hova kössem?

Avagy a bicikliparkolás nehézségei

A korai meleg tavaszban még annak is kedve támad biciklire pattanni, aki egyébként született autós. Sőt a bátrak, kihasználva az enyhe telet, a száraz időszakban, még akkor is bringázhattak, amikor a hőmérséklet nem ment 5 Celsius fok alá.

Ha a biciklis infrastruktúrát nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy nagyvárosaink a kerékpárutak tekintetében már jól állnak, de egyéb bringabarát szolgáltatások, mint például a bicikli utcai tárolása nem kellőképpen megoldott. A legtöbb helyen egyáltalán nincs lehetőség kiépített helyre lekötni a biciklit, ilyenkor a korlát, az útjelző tábla, illetve a fa jelentik a megoldást. Vagy ha van lehetőség, az sem feltétlenül jó.

A biciklitároló-tervezők igyekeznek egyre dizájnosabb bicikliparkolókat kialakítani, ügyelve arra, hogy jól illeszkedjenek az tér építészeti megoldásai közé. Arra azonban már kevésbé figyelnek, hogy ezek így adott esetben a bicikli tárolására teljesen alkalmatlanok. Van úgy, hogy sehogy sem tudod úgy odatenni a bringát, hogy könnyen elérd, a bicikli össze-vissza dől, míg megpróbálod beügyeskedni a lakatot, s ha még gyerekülésed és kosarad is van, még nagyobb próbatétel a bicikli megtámasztása.

bevásárló kp előtt

Ez itt a használhatatlan megoldások legjobbika. Egy bevásárlóközpont előtt találtam és azon kívül, hogy szép, és remekül beleillik a környezetbe, nem tud mást. Képtelen vagyok odatolni a biciklit és a kereket beleilleszteni a neki szánt vájatba, mert a kosaram beleakad a korlátba. De nem csak a kosaras bicikliket nem lehet idekötni, mivel a korlát rossz helyen van, beleakadhat a kormányba. Nem véletlen, hogy üres, gyakorlatilag kihasználatlan, csak az oldalához lehet rögzíteni a bringát.

rugós tároló

A másik kedvencem ez a rugó alakú tároló. A kerekek megtámasztására szolgáló spirálok között annyira kicsi a rés, hogy alig lehet belehelyezni a normál kerékvastagságú városi biciklit. Hátra egy kicsit megdől, néha még szükséges a támaszték is. A másik kellemetlenséget a bicaj lekötése okozza: annyira instabil, hogy a kerékhez hozzáérve, már eldől. Ahol ilyen tároló van, tapasztalataim szerint kevesen használják, a biciklisek inkább a közeli korlátot választják.

A másik nem túl praktikus megoldás, főleg kis üzletek előtt, a házilag barkácsolt, használat előtt ki nem próbált tároló. Azzal, hogy megdől benne a bicikli, a küllőknek sem tesz jót, tehát még károd is származhat a használatából.

Emellett a tárolók elhelyezése is néhol kifogásolható. Nagyon kellemetlen, amikor lejtős részre helyezik: folyton küzdeni kell a gravitációval, hogy le tudd lakatolni. Az sem jó, amikor a tartók túl közel vannak egymáshoz, mert akkor hiába volt az a cél, hogy minél több biciklinek legyen helye, mégis csak minden második tartó használható. És végül, láttam már olyan megoldást, hogy a tárolóba helyezett bicikli vége úgy kilógott a tartók elhelyezése miatt, hogy a közelben parkoló autók csak nehezen tudtak kiállni.

 Persze vannak jó tárolók is:

jó megoldás

A biciklikereket vastagságtól függetlenül jól megtámasztják, így a jármű egyenesen áll.

A Magyar Kerékpárosklub  weboldalán olvasható egy felhívás Bringával a boltba címmel, melynek az a célja, hogy a bringások közreműködésével arra buzdítsák az üzlettulajdonosokat, hogy minél használhatóbb kerékpártárolókat alakítsanak ki.

 A bringatárolás egy szolgáltatás, ha nem megfelelő, vagy szükséges rossz, akkor azt gondolhatjuk, hogy a biciklizés is szükséges rossz, vagy azt, hogy lenézik a biciklist és a biciklizést. A dizájn pedig azért fontos, mert ha a szemnek kellemes, még motiválhat is a bicajozásra, és a bringások úgy érezhetik, hogy ők is olyan megbecsült tagjai a közlekedő társadalomnak, mint az autósok. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!