Duna-parti sétáim során sokszor elmélkedem a kapcsolatokról. Ahogy a talpam megérinti a földet, ahogy a padok katonás sorrendben ragaszkodnak a betonhoz, ahogy a fák kimérten és nyugodtan nyújtózkodnak téli álmuk után, ahogy a Duna lágyan nyaldossa a rakpart köveit, ahogy a hidak összekötik Pestet és Budát.
Szimbiózis. Az egymásra utaltság, a szoros együttélés és a kölcsönös előnyökhöz való jutás kifejezése. Naponta újraalkotjuk őket, miközben számtalan kapcsolat átalakul vagy felbomlik. Szimbiózisban élünk a város lüktetésével, a családunkkal, barátainkkal, munkatársainkkal. A legfontosabb kapcsolat, amelyre minden egyes embernek szüksége van, a természettel való közös játék. Amikor kislány voltam, szerettem megölelni a fákat, megsimogatni a köveket, és bámulni a felhőket. Mert éreztem, hogy mindegyiknek lelke van, mindegyik okkal van ott, ahol.
Pontosan úgy, mint a Dunának. Fenséges királynőként szeli ketté fővárosunkat. Olykor dühös és árad, olykor visszahúzódik önmagába, de a folyam megállíthatatlanul tör előre a végtelenbe. Történetei, emlékei vannak a város fejlődéséről, a rakpartján lezajlott eseményekről. Számtalan részeges momentumnak, szerelmi bánatnak, új barátságok születésének és kalandos hajóutazásoknak volt tanúja. Valahogy mégis, oly természetesnek vesszük jelenlétét, és teljesen elfeledkezünk védelméről.
Pedig éppen ez lenne a lényeg: vegyük észre, hogy a folyó és város szimbiózisáért mi is felelősek vagyunk, tehetünk érte és javíthatunk rajta. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a Valyo (Város és Folyó) az egyik kedvenc kezdeményezésem. Történetük 2010-ben kezdődött, amikor néhány lelkes fiatal megérezte magában a Duna hívását, és ügyes kerítőnőkként elkezdték kiépíteni Budapest és a folyó szerelmi kapcsolatát. Az első Dunatanösvény 2011-ben tizenhárom állomásával tárta a városlakók elé a Duna-part múltját, 2012-ben a köztérhasználat és a parthasználat került terítékre, míg 2013-ban fényinstallációval és köztéri bútorokkal gazdagodtak a rakpartok. A szervezők, építészek és önkéntesek aktív munkájának köszönhetően olyan változás indult el a folyópart körforgásában, amellyel a Duna szerves részt képző elemévé válhatott életünknek. A megrendezett események közül egyértelműen a Szöveghullám aratta a legnagyobb sikert, hiszen a kortárs irodalom is hozzákapcsolódott a folyóhoz. Miközben a közönség a Lánchíd pesti hídfőjénél felállított bútorokban pihent, hét fiatal magyar művész olvasta fel a vízzel, folyóval és hidakkal kapcsolatos műveiket. A koncertek, a naplemente és a hangulat olyannyira magával ragadó volt, hogy szinte tapintani lehetett a változás és boldogság szelét.
A csapat lendülete folyamatos, hamarosan kút fog épülni a Valyo Parton, sőt a mai napon öt órától prezentációval várják az érdeklődőket a BETON workshopon megvalósult tervekkel. Idén három fő kategória köré épülnek az ötletek: urbánus, ékszer és bútor. A magam részéről kíváncsian várom, hogy mivel tudnak még meglepni minket a Valyo aktivistái.
Addig is, ha időtök engedi, kezdjétek el más szemmel figyelni a folyót, és fedezzétek fel a vízen pattogó kacsakő látványát. Üljetek le a folyópartra, és hallgassátok meg, mit súg a Duna személyesen, nektek.
Kommentek