Avagy hogyan legyen hosszú, egészséges, erős hajad drága és vegyszerekkel teli hajnövesztők nélkül.
Tiniként hosszú, fenékig érő barna hajam volt. Vállig érőből fél év alatt nőtt meg olyan hosszúságúra. A titok annyiból állt, hogy sima sampon, balzsam, hajpakolás trióval ápoltam. Nem szárítottam hajszárítóval, nem vasaltam, nem használtam formázószereket, és ami a legfontosabb nem festettem. Aztán persze jött a lázadó korszak (meg az I am rebel felirat mindenhová) és vágtam, nyiszáltam, vasaltam a hullámos hajamat, festettem hol pirossal, hol lilával vagy feketével, míg végül megállapodtam a szőkénél. És bár folyamatosan nőtt, nem sokra mentem vele, mert a szőkítéstől meggyengült hajszálak egyből letörtek, miután végigmentem rajtuk az egyenesítővel. Próbálkoztam drága samponokkal, ápolókkal, hajnövesztő tablettákkal, semmit sem javítottak a helyzeten.
Tudtam, hogy az egyetlen megoldás az lesz, ha átfestem sötétre, így legalább csak festem, de nem szívatom ki a tincseket. Tény, hogy már kevésbé töredezett és nőni kezdett, igen ám, de csigalassúsággal. Ekkor fedeztem fel az alábbi egyszerű csodatevőket.
1. Ricinusolaj+ mandulaolaj
Az olajat a ricinus növényből nyerik, miután lesajtolják és a mérgező ricint denaturálják. Használják a gyógyászatban, kozmetikai iparban is. Felhasználása sokoldalú, főként erős hashajtó hatásáról ismert, pont ezért vannak gyógyszertárak, ahol egész egyszerűen nem adtak belőle, vagy csak 1 decis kis üvegcsében (bár ez a mennyiség is sokáig elegendő). És ami a számunkra most fontos, hajnövesztő hatással rendelkezik. Nem is akármilyennel. Nekem kevesebb, mint fél év alatt nőtt meg tőle hátközépig érő hajból teljesen derékig érővé, ami bizony jelentős növekedés. Gyógyszertárakban, bioboltokban szerezheted be, kb. 300-500 forintba kerül egy deci. Általában 3 dl-t szoktam venni, ez nekem nagyjából 7 alkalomra elegendő.
Pakolásként alkalmazom, a samponba vagy balzsamba keverést nem ajánlom, mert borzasztóan elnehezíti a hajat. Hajhosszúságodnak megfelelően önts 2- 3 kanálnyi ricinust egy üvegtálkába, én ehhez szoktam még egy kanál mandulaolajat, ami szintén nagyon jót tesz a száraz hajnak. Többen keverik a ricinust még más olajakkal, vagy tojássárgájával. Én nem szoktam, a mandula az egyedüli, ami még bevált, a tojással pedig próbálkoztam egy darabig, de elég kellemetlen volt kimosni és még ennek ellenére is előfordult, hogy másnap tojásdarabokat találtam a loboncomban. Ajánlott az olaj megmelegítése is, a fokozott hatás érdekében. Teszteljétek le nektek mi a jobb, én nem szeretem a meleg olaj érzetét a fejbőrömön. Miután összekeverted a két olajat, ecsettel vagy az ujjaiddal vidd fel és masszírozd be a fejbőrödbe. Tekerd be fóliával, törölközővel vagy húzz egy sapkát és minimum egy óráig hagyd a hajadon. Legjobb hétvégén alkalmazni, amikor otthon vagy és akár fél napot is rajta lehet. Vagy akár alvás közben is, csak akkor takard le a párnád egy törölközővel és kelj fel 1 órával korábban, mert a kimosása az egyetlen hátránya. Az bizony egy hosszadalmas procedúra, de egy jól habzó, zselés sampon sokat könnyíthet a dolgodon. Ha teheted, használd hetente 1-2x és akkor már 1-2 hónapon belül észlelni fogod a változást. Lényeg, hogy kúraszerűen, rendszeresen alkalmazd, amíg el nem éred a kívánt hosszúságot.
Sokan használják a szempillájukra és a szemöldökükre kenve is. Ezekről sajnos nem tudok véleményt írni, mert a pilláimon az érzékeny szemem miatt nem próbáltam, arra meg, hogy dúsabb szemöldököm legyen, nem igazán vágyom.
2. Vaddisznósörtés hajkefe
A megfelelő fésű megtalálása nem volt könnyű. Bármilyet vettem, legyen az egy 1 eurós bolti fésű vagy több ezer forintos hajszalonból való kefe, mindegyikkel rémálom volt a kifésülés. Egy külföldi blog olvasása közben találtam rá erre a fajta kefére, és a legközelebbi drogériában meg is találtam, különböző formákban, méretekben. A vaddisznósörte felülete pikkelyes, ezeknek a segítségével gyűjtik össze a hajról a szennyeződéseket. A sörték ezenkívül stimulálják fejbőrt, ezáltal beindítják a vérkeringést, vagyis serkenti a haj növekedését. Még egy nagy előnye, hogy felveszi a hajon levő felesleges faggyút és azt eloszlatva ragyogóvá varázsolja a hajat.
Ezeken kívül csak sima sampont, balzsamot, pakolást használok, néha egy kis hajfényt. Biztos vagyok benne, hogy a hajam jelenlegi állapotát a ricinusnak és a hajkefének köszönhetem.
Úgyhogy hajnövesztésre fel, és ne felejtsd el velünk megosztani a tapasztalataidat, vagy a növekedést szemléltető fotóidat!
Kommentek