A fesztiválozás olyan, mint a reggeli ébredés. Van, aki rajong érte, és már az első szemnyitogatás után éber és aktív, van, aki a háta közepére kívánja az egészet, és szenved magától a gondolattól is. Az idei első fesztiválélményem egy szlovák falu határában talált rám, azonban a május még tartogat magában néhány különlegességet.
Belvárosi Főutca Fesztivál: 2014. május 22-24.
Életre kel Budapest belvárosa, hiszen csütörtöktől öt helyszínen kezdődik el a kora nyári fesztiválozás. Az Erzsébet téren a Világzenei, a Március 15. téren Jazz, az Egyetem téren Komolyzenei, a Szabadság téren Könnyűzenei, míg a Hild téren Ifjúsági és gyermek színpad várja a munkától megfáradt és felüdülésre vágyó lokálpatriótákat. Az elkövetkező három nap leforgása alatt kedvünkre válogathatunk a színpadok és zenei irányzatok között, ráadásul a helyszínek közelsége miatt akár percek alatt is változtathatunk a koordinátákon. A szervezők által összeállított program színességét a magyar fellépők mellett külföldi vendégek is tarkítják.
Az eseményről bővebben itt olvashattok.
Budapest Essentials: 2014. május 29. – június 1.
A fővárosi urbanista réteg már tűkön ülve várja a jövő hét végét, amikor is kezdetét veszi egy fergeteges sorozat, a Budapest Essentials. Kedvünkre válogathatunk a programok közül, amelyek nem csak a zenei, de a gasztro és a kultúra vonalakat is érintik. A fesztivál mindent magában tartalmaz, ami miatt Budapestet szeretjük, minden egyes helyszín, klub és színpad a város pezsgését és sokszínűségét hirdeti. A megszokott ingyenes városi zenei fesztiválokkal szemben most napijegyet vagy bérletet kell váltani az élvezetekért, azonban ebben az évben, egy ilyen alkalmat valóban vétek lenne kihagyni. Kalandra fel, merüljetek el Budapest színeiben!
Az eseményről bővebben itt és itt olvashattok.
Belvárosi Fesztivál: 2014. május 31. – június 1.
A Belvárosi Fesztivált – röviden BelFesztet – lassan már senkinek sem kell bemutatni, hiszen olyan szinten hozzá tartozik az V. kerület életéhez, mint az Erzsébet tér. Május utolsó hétvégéjén a Szabadság tér ad otthont a rendezvénynek, ahol elsősorban magyar fellépők szórakoztatják a fesztiválra ellátogató népeket. Természetesen az V. kerület testvérvárosai is nagy szerepet kapnak a programok között, és napközben a kisgyermekes családok sem fognak unatkozni. A koncertek sem hajnalba nyúlóan rázzák fel a Szabadság teret, így a fesztiválozás után még a pihenésre, hazasétálásra is bőven jutni fog idő. Nincs is más dolgunk, mint előkészíteni a fesztivál szerelést, és indulhat az előszezon!
Az eseményről bővebben itt olvashattok.