Szegedi Borfesztivál – ahol bármi megtörténhet

A májusi fesztivál-körképhez javaslunk egy vidéki programot is. Idén már a XX. Szegedi Borfesztivált rendezik meg a Tisza-parti városban – a korábbi évekhez hasonlóan várhatóan óriási sikerrel.

A komoly múltra és hagyományra büszkélkedő rendezvény május 16. és május 25. között várja a látogatókat. Az ország egyik legnagyobb és mára igen rangosnak számító borfesztiválja a szokásoknak megfelelően Szeged szívében, a Széchényi téren kapott helyet. A lüktető hangulatú borok utcáján országunk legnevesebb borászainak kínálatából kóstolhatunk – idén több mint százötven standot állítottak fel. Házias ételek és italok, kürtős- és mézeskalács és megszámlálhatatlan mennyiségű kézműves termék között válogathatunk kedvünkre.

A szervezők két színpadot állítottak fel, minden nap délután öttől este 11-ig koncertekkel szórakoztatják a nagyérdeműt. Ma épp Pély Barna lép fel zenekarával. A hét fénypontjaként szombaton este tűzijáték is lesz.

További részletes információk, a kiállítók, a programok listája a Fesztivál honlapján érhető el.

Ha egyszer megtapasztalod Szeged lüktetését és vonzerejét, a következő évben is visszavágysz majd – mert itt valóban bármi megtörténhet. Az is, hogy hírességek sétálnak el melletted, mint például Csiszár Jenő vagy Ördög Nóra…

Címkék: , , , ,
Tovább a blogra »