A kezdeményezéshez mára több mint száz Debrecen környéki kézműves, fotós, képző- és iparművész csatlakozott, hogy együtt és összefogva népszerűsítsék saját kezű alkotásaikat.
„Mindig is vonzottak a termelői, kézműves piacok, fesztiválok. Az első, amit észrevettem, hogy a néhány kiváló minőségű magyar termék mellett leginkább távol-keleti gyatra tömegcikkeket kínálnak az árusok rendkívül olcsón. A KreDenc ötlete egy ilyen napon pattant ki a fejemből. Úgy éreztem, létre kell hoznom egy olyan helyet és közösséget, ahol hasonló gondolkodású, kizárólag magyar termékeket készítő emberekkel dolgozhatok együtt. Kutattam az Interneten, leveleket írtam az ötletről, magam is meglepődtem, hogy az alkotók mennyire nyitottak voltak, és szinte azonnal csatlakoztak a kezdeményezéshez” – mesél a kezdetekről Betti.
Ajtódíszek a konyhába és a gyerekszobába is
Együtt könnyebb
A Kreatív Debrecen kézműves alkotói minden hónapban egyszer szombaton kipakolják szebbnél szebb portékájukat a cívisváros Malomparkjának első emeletén. A vásárok irányítását Betti vállalja magára. A két gyermekes anyuka csapatjátékos génekkel született, vérében van a szervezés. Úgy gondolja, a közösség tagjai együtt, összefogva erősebbek és markánsabbak, mintha egyedül egyengetnék útjukat. A több mint száz tagból hatvanan aktívan vesznek részt a vásárokon, pedig a többség főállás és család mellett, hobbiból készíti a gyönyörű ékszereket, lakberendezési és dísztárgyakat, bögréket, faládikákat, gyöngyből fűzött virágokat, selyemkendőket.
„A KreDenc előtt valamennyien országos vásárokon, fesztiválokon árusítottunk, ami meglehetősen sok és fárasztó utazással járt. Debrecen az ország második legnagyobb városa. Az összefogással megnyíltak előttünk az ajtók, minőségi árusító helyet kaptunk, a bérleti díj jóval kedvezőbb, nem beszélve arról, hogy színvonalas, érdekes és rendkívül jó hangulatú vásárokat rendezünk”– mondja Betti.
Kézzel festett faládikók Névre szóló bögrék, evőeszközök
Próbáld ki magad
Sikeres kezdeményezés a nyitott műhely. A vásárok ideje alatt bárki saját magának festhet selyemkendőt, készíthet ékszereket megtapasztalva az alkotás örömét. Betti lélekvasalóknak hívja magukat, hiszen minden újdonsült alkotójuk ragyogó arccal, kisimultan indul haza saját készítésű ajándéktárgyával. A legtöbben újra visszatérnek. A szervezők a gyerekekre is gondolnak, színes programokkal, gyöngyfűzéssel, kézműves foglalkozásokkal szórakoztatják őket, amíg szüleik válogatnak az árus standok között. A KreDenc egyre népszerűbb és egyre szélesebb körben ismert.
„Szájról-szájra terjed a hírünk, már kulturális intézmények, szállodák rendezvényeire is kapunk meghívásokat. Természetesen ezeken a felkéréseken csak néhány alkotó vesz részt, de folyamatosan cserélgetjük, hogy épp ki képviselje a KreDencet az eseményeken. Ezeknek a felkéréseknek nagyon örülünk, mert az árusítás mellett a közönség szórakoztatásáért is kapnak pénzt az alkotók. A nyitott műhely esetén ez ingyenes” – magyarázza Betti.
Gyöngykertészet Egyedi ékszerek
Keressük a hazait
A KreDenchez hasonló összefogásra egyelőre nincs másik példa, ugyanakkor a termelői és kézműves piacok iránti érdeklődés folyamatosan növekszik. Remélhetjük, hogy a magyar készítők termékei egyre több család otthonában jelennek meg.
A KreDenc alkotói kör soron következő vásárát 2014. július 5-én, szombaton 9-18 óra között rendezik a debreceni Malomparkban (Debrecen, Füredi út 27.).
Betti gyönyörű selyemkendői – nincs két egyforma
Fotók: KreDenc