Vannak, akik esküsznek a bringára, és a legjobb közlekedési eszköznek tartják. Vannak, akiket az olyan értékes nyereményeket ígérő kampányok sem mozgatnak meg, mint a Bringázz a munkába. És vannak, akik arra sem éreznének késztetést, hogy tegyenek egy budapesti kört, a főváros utcáin magukat kínálgató Bubival, ha működne. Számos okot fel lehet sorolni, hogy miért nem pattanunk nyeregbe. Összegyűjtöttem 6 érvet, amiért nem váltunk négy kerékről két kerékre, és mellé helyeztem néhány ellenérvet, amiért még lehet, érdemes meggondolni magunkat:
1.Bringázni csak speciális ruhában lehet
Tény, hogy a farmer mini, a szűk kiskosztüm és a ceruza szoknya nem kerékpározásra tervezett. De a bő szabású, A vonalú darabok, akár lehet mini is, vagy a most divatos rakott változat kiválóan megfelelnek. Tévedsz, ha azt gondolod, a bringára csak a sportos öltözék jó, és nem lehetsz stílusos. Vannak olyan vállalkozások, akik olyan bringás ruhákat terveznek, amelyek e mellett az igény mellett, még az egyediségre is ügyelnek. Látogass el a musu.hu honlapjára ha vicces, ötletes, fiatalos ruhákra vágysz, ám ha a szofisztikáltabb, letisztultabb darabok érdekelnek, nézd meg az Urbanlegends kollekcióját.
2. Nincs elég helyed pakolni
A városi közlekedésre szánt kerékpárokat már eleve úgy érdemes megvásárolni, hogy kiegészítőként kérünk rá kosarat. De ettől még persze véges a tárolóhelye, nem biztos, hogy bele tudod tenni a laptopod és lehet, hogy inkább valami egyedibb csomagtartóra vágysz. Ezen a kifogáson is lehet segíteni, ha benézel a Medence csoport webáruházába. Szemet gyönyörködtető, egyéni és kreatív kiegészítőket gyártanak. Táskáik ráadásul újrahasznosított reklámmolinóból készülnek, így még környezetvédelmi szempontból is kifogástalanok. Ha személyesen is ellátogatsz az üzletükbe, akkor a self made design szolgáltatásuk szerint, saját magad által tervezett táskát állíthatsz össze, melyet másnapra készre varrnak.
3.Rossz idő
Sokan csak akkor merészkednek a kerékpár nyergébe, ha kifogástalan idő van. Igaz, hogy sokkal kellemesebb ragyogó napsütésben gurulni, de ha csak a nem megfelelő időjárás lenne a nyomós ok, amiért nem bringázunk, akkor azokban az országokban, ahol mindennap esik az eső (pl. Belgium, Németország) bezárhatnának a bicikliboltok. A speciálisan bicikliseknek gyártott esővédők kialakításánál még arra is ügyeltek, hogy egy praktikus kis rész a cipődet is védje az elázástól. Ha szoknyában kerekezel, poncsószerű esőkabátot célszerű választani.
4.Sokkal kényelmesebb és gyorsabb autóval
Tény, hogy ez az autó legnagyobb előnye. A bringával viszont nem kell a dugóban állni, olyan helyeken is elférsz, ahol autóval már nem lenne egyszerű, a megtakarított parkolási díjról és a benzinköltségről nem is beszélve. De ha ezek nem lennének elegendő érvek, akkor nézzük a biciklizés lélektani oldalát. Mit látsz egy száguldó autóból és mit látsz egy kényelmes tempóban suhanó kerékpárról? A biciklis utak legtöbbször olyan helyeken visznek keresztül, ahol már a látvány is felér egy lelki feltöltődéssel. Érzed, hogy elönt a pozitív életérzés szemben, a rohanással, dugóban eltöltött idő miatti idegeskedéssel.
5.Tervezed, hogy bringát veszel, de nincs időd erre a bonyolult procedúrára
A kerékpárvásárlást nagyon körültekintően kell megvalósítani és igaz, hogy sokszor boltról boltra járkálást jelent. Gondoltál már arra, hogy szívesen választanál olyat, ami teljesen testre szabott és csak neked gyártották? Magyarországon több vállalkozás is foglalkozik egyéni biciklik gyártásával, például a Merényi Bicycles, a Kurtz vagy a Webbicikli. Szolgáltatásuk szerint te magad választod ki a színt, a formát és további egyéni megbeszélés alapján összeállítják neked azt a bringát, ami nem csak a városban lesz egyedülálló, hanem az egész világon is. Izgalmas lehet olyan biciklivel járni, amiből ugyanolyan biztos, hogy nem gurul veled szemben.
+1 Nincs mindenütt biciklisút, az úttest nem biztonságos
Kezdő bringások sokszor nehezen merészkednek a forgalomba, és félelmetes lehet számukra az autókkal zsúfolt úttest, még ha van is jogosítványuk. Ha nem vagy te sem biztos magadban, látogass el olyan kerékpáros szervezetek honlapjára, mint például a Criticalmass vagy a Magyar Kerékpárosklub és böngéssz a tapasztalt bringás guruk közlekedési tanácsai között. A Magyar Kerékpárosklub például külön útmutatót is készített a biciklizés előtt állóknak a vásárlásról, közlekedésről, karbantartásról.
Magyarország még messze van a kerékpárosok mekkájaként emlegetett Hollandiától, nem valószínű, hogy egyhamar olyan kerékpáros utakon suhanhatsz, mint a Hovenring. Mellesleg ennek kipróbálását akár a bakancslistádra is ráteheted. De egyszerű, és használható kerékpáros utak építéséért te is felszólalhatsz és az említett kerékpáros szervezetek segíthetnek abban, hogy hol és hogyan tedd ezt meg.
Képek forrásai: Urbanlegend, alpinbike.hu, webbicikli.hu, Huffingtonpost
Kommentek